Uniunea Europeana Guvernul Romaniei POS Mediu Consiliul Judetean Covasna Instrumente structurale
Bodoki- és Baróti hegység, Csókás-Veczer és Csomád-Bálványos  természetvédelmi területek  kezelése
2017-11-06

Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat

Megkezdte működését a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Hegyimentő Közszolgálat. November 3-án sikeresen teljesítettek első bevetésükön.

Pénteken egy 33 éves férfi kért segítséget a 112-es szegélyhívó számon, aki a Bárkány melletti Zabratónál gombászás közben eltévedt. A csendőrség, a tűzoltóság és a Hegyimentő Közszolgálat munkatársai közösen szálltak ki azonnal a helyszínre és 4 óra leforgása alatt megtalálták a bajbajutottat.

A férfi folyamatos telefonkapcsolatba volt a mentőalakulatokkal és segítette azok munkáját, tájékoztatást, támpontokat adott a kereséséhez. Végül jó egészségbe találtak rá – ismertette az esetet Moscviciov Leonid, a Természetvédelmi és Hegyimentő Megyei Központ vezetője. Hozzátette: „A mentőakció csapatmunka volt ebben az esetben, a csendőrség, a tűzoltóság és a Hegyimentő Közszolgálat együttes erővel dolgozott. Nagyon fontos, hogy az, aki elveszett, de van nála telefon és működik a szolgáltatója maradjon kapcsolatba a segítségére indulókkal, és kövesse a mentők által adott utasításokat. A sürgősségi eseteknél életbevágó a mentőalakulatok gyorsasága, ehhez azonban sok gyakorlásra van szükség. November 17-én a kommandói Lakóca-tető környékén tartunk mentési szimulálást eltűnt személy keresésére.”

A hegyimentők számos feladatot látnak el: az eltűnt személyek keresése, helyszíni elsősegély nyújtása, valamint a sérült személyeknek a mentőig való szállítása mellett a turista útvonalak kijelölését és karbantartását, balesetmegelőző őrjáratok megszervezését is végzik.

Az elmúlt három hónapban a megyei önkormányzat átszervezte és megerősítette a hegyimentő szolgálatot. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „A természetvédelmemmel és a hegyimentéssel foglalkozó igazgatóság keretén belül lévő Hegyimentő Közszolgálathoz négy személyt alkalmaztunk, jövő évben újabb két állást hirdetünk meg. Jelenleg a szakfeladatot egy önkéntes is ellátja. Együttműködési megállapodást kötöttünk a katasztrófavédelmi felügyelőséggel és a csendőrséggel. Emellett az elmúlt időszakban több tanácsi határozattal erősítettük az egységet: új állásokat hoztunk létre, fizetést biztosítunk, illetve legutóbb veszélyességi pótlékot és étkezési juttatást is megszavazott a megyei tanács.”

A Kovászna megyei hegyimentő szolgálat része az országos szolgálatnak ezért a bajba jutottak a 112-es telefonszámot hívhatják, vagy a 0salvamont-ot, amely a 0725826668-as  központi segélyhívószámnak felel meg. Mindegyik elérhetőségen románul és magyarul egyaránt válaszolnak az illetékesek.

<< vissza a főoldalra
Eseménynaptár
Időjárás
Hasznos linkek

  

    


 

Proiect cofinantat din Fondul European pentru Dezvoltare Regionala.
Pentru informaţii detaliate despre celelalte programe cofinanţate de Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi www.fonduri-ue.ro
Conţinutul acestui material nu reprezintă în mod obligatoriu poziţia oficială a Uniunii Europene sau a Guvernului României