Saját rendezvények

Az európai lappantyú (Caprimulgus europaeus), a madarak (Aves) osztályának, a lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) rendjébe, ezen belül a lappantyúfélék (Caprimulgidae) családjába tartozó faj.
Majdnem egész Európában költ, az északi részek kivételével, valamint Nyugat- és Közép-Ázsiában. Az összes költőmadár Afrikában telel át, a Szaharától délreTesthossza 25-30 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 53-64 centiméter. Tollazata barnás-szürkés, ami jó álca pihenés közben. Szeme nagy, a bagolyéhoz hasonló. A csőrkávák oldalán meredező serték javítják a rovarcsapdázás hatásfokát. A hímnél jellegzetesek a farok mindkét oldalán és a szárny végén látható fehér foltok.
Szárazabb élőhelyeken, ritkás elegyes és lomberdőkben, tisztások, irtások, legelők közelében fészkel. Éjjel és szürkületkor aktív. Revírjét a költési időszakban a kitartóan ismételgetett pirregő hangjával jelzi. Tartós párkapcsolatát költés idején minden évben felújítja. Tápláléka a röptében elkapott repülő rovarokból áll. Élettartama általában 8 év.
A költési időszak június és augusztus között van. Évente egyszer, ritkán kétszer költ. A földön fészkel, a fészekaljban két tojás található. A szülők felváltva 17-18 napig kotlanak. Áprilistól szeptemberig tartózkodik a fészkelőterületén.
Az európai populációt 470.000-1.000.000 párra becsülik, ebből mintegy 12.000-15.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 50-60 párra becsülték az állományát.
Az élőhelyek elvesztése és a rovarirtó szerek egyre intenzívebb használata veszélyezteti az állományait.

Foto: Sas Tibor

A védett madárfajok állományának monitorizálása során az éjjel hullott friss hó sok eseményről ad hírt, megmutatja, hogy milyen állatok jártak arra, milyen gazdag a Bodoki- és Baróti-hegység Natura 2000-es természetvédelmi területen élővilága.

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó madár. A nedves rétek, árterek és mocsarak kedvelője. Szinte egész Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt.
Testhossza 100-110 centiméter, álló helyzetben a magassága 110-125 cm, szárnyfesztávolsága 180-220 centiméter, testtömege 2,5-4,5 kg. Tollazatuk fehér-fekete, a kifejlett madarak csőre és lába piros, amely színt a táplálékból származó karotinok adják.
Főként rovarokkal táplálkozik, de zsákmányol békákat, madárfiókákat, nyúlfiakat, kigyókat, gyíkokat is.
Ma főként oszlopokra, kéményekre építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg.
Télire délre vándorol. A kelet-európai populáció a Boszporusz felé vonul. A Szahara felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthat.
A fehér gólya táplálkozáshoz leginkább nyílt füves területeket, mezőket, sekély vizeket keres fel.
Monogám, a pár együtt építi a fészkét gallyakból, melyet évekig használ. A tojó rendszerint 3-4 tojást rak, és a fiókák 33–34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotolnak, és mindketten etetik a fiókákat. A fiókák 58–64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket.
A világállomány mintegy180.000-220.000 párra becsült, amiből Romániában 4.000-5.000 pár él.
A Bodoki-Baróti hegységkülönleges madárvédelmi területen elég nagy számban jelen van, mintegy 35-40 pár a terület peremén található településeken fészkel.
Állományait inkább a középfeszültségű villanyvezetékek szigeteletlen oszlopain bekövetkező áramütés és a nedves területek lecsapolása veszélyezteti. Előbbi veszélyforrást sikeresen ki lehet küszöbölni fészekállványok alkalmazásával és a vezetékek oszlopainak megfelelő szigetelésével.

Fotó: Szabó József

A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény 1973. évi aláírásának évfordulója. A világnap azonban sokkal szélesebb körben foglalkozik a vadon élő állatok és növények védelmének szükségességének népszerűsítésével.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által összeállított Vörös lista szerint több mint 8.400 vadon élő növény és állatfaj helyzete kritikus, közel 30.000 veszélyeztetett.
A Bodoki- és Baróti-hegység védett terület egyik legnagyobb értéke a kis békászósas (Aquila pomarina). Fennmaradásához úgy az időskorú erdőkre (fészkelés), mint a gyepterületek és természet közeli gazdálkodású szántóterületekre (táplálkozás) szükség van.
Az egyezmény szövege: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:22015A0319(01)&from=LV
Hivatalos honlap: https://www.wildlifeday.org/

A békászó sas (Aquila pomarina) a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Európa középső és keleti részén honos, telelni Dél-Afrikába vonul.
Testhossza 55–65 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 143–168 centiméteres, testtömege 1,4-1,8 kg közötti. A legkisebb faj az Aquila nemből, de így is nagyobb, mint egy egerészölyv.
Tápláléka apró emlősökből (rágcsálókból), kétéltűekből (elsősorban békákból), madarakból, hüllőkből és rovarokból áll. A faj három fő módszert használ vadászatkor: gyalogosan veszi üldözőbe a zsákmányt; valamilyen kiágazó helyen (szénaboglya, fa, kerítés) les a zsákmányra; vagy alacsonyan (kb. 100 m magasan) siklik egy adott terület felett és lecsap a kiszúrt prédára.
Természetes élőhelye a rétekkel szomszédos erdők. Közép-Európában többnyire dombokon, hegyeken lévő lombhullató erdőkben fészkel. Afrikában telel.
Az udvarlás már kora tavasszal megkezdődik, amint megérkeznek a költőterületre. Fára, gallyakból építi fészkét, melynek belsejét naponta zöld ágakkal frissíti. Fészkének magassága elérheti a 0,6-1 métert, felső átmérője 60-70 cm. A fészekalja 1-2 tojásból áll, melyen 36-41 napig kotlik általában a tojó. A kikelt fiókák 55-60 napos korukra vállnak röpképessé, de a szülők még néhány hétig gondoskodnak róluk.
A globális populációt 20.000 párra becsülik. Európában összesen 13.000-16.000 pár található, ebből mintegy 2.500-28.000 Romániában. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján mintegy 40-55 párra becsülték a fészkelőállományát.
A faj fennmaradása adott területeken nagymértékben függ az erdőgazdálkodási gyakorlattól, fontos, hogy a fészkelőhelyei mentesek legyenek az emberi zavarástól.Táplálkozóhelyeit a mozaikos tájszerkezet átalakítása, az intenzív mezőgazdaság és a monokultúrák térhódítása veszélyezteti. Gyakran a szándékos mérgezések és orvvadászat, újabban pedig a vonulási útvonalakba telepített szélturbina-parkok tizedelik az állományait.

Fotó: Szabó József