Saját rendezvények

Az uhu (Bubo bubo) a madarak osztályának, a bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj.
Európában és Ázsiában él. Kerüli az emberi településeket, a nehezen megközelíthető, sziklás, szakadékokkal szabdalt területeket kedveli, amelyeket elszórt fák borítanak.
A legnagyobb bagolyfajok egyike, magassága 60-75 centiméter, szárnyfesztávolsága 160-188 centiméter, tömege 1,5-4,5 kg között van. A tojó nagyobb és nehezebb, mint a hím. Háta rozsdabarna, feketés vonalkákkal, hasi része sárgás, hullámos barna rajzokkal. Tollfülei jól láthatók. Lábai tollasak, szárnyai nem érnek a farka végéig. Horgas csőre van, amivel könnyen tudja tépni a zsákmányát.
Éjjeli ragadozó, nappal sziklarésekben, fák üregében pihen. Madarakon és kisebb emlősökön kívül a nyulakat is zsákmányul ejti. Nagy termete lehetővé teszi akár más baglyok, őzgidák és rókák elejtését is. Rendkívül kifinomult látása és hallása segíti vadászatában. Elsősorban löszfalakban, elhagyatott kőbányákban fészkel.
Magányosan élnek, csak a költési időszakban állnak össze az állandó, egymás mellett élethosszig kitartó párok. Az egyedek hevesen védelmezik territóriumukat. A költési időszaka február és június közé esik. Gyakran más fajok fészkét foglalja el, vagy saját maga rakja egy-egy védett sziklakiszögellésre, barlang bejáratához, a tajgán a talajra. A fészket a pár több éven keresztül is használhatja. A költésben a tojó egyedül vesz részt, a fiókák felnevelésében azonban a hím is szerepet vállal. A fészkét hevesen védelmezi a betolakodókkal szemben. Fészekalja 4-6 tojásból áll, melyen 34-36 napig kotlik, a fiókák fészekhagyóak, és nagyjából 7 hetesen válnak röpképessé. A fiatalok 2-3 évesen költenek először. A megfigyelések szerint 31 éves korukban még szaporodóképesek. A természetben többnyire 29 évnél nem élnek tovább, fogságban azonban 68 évig is elélhetnek.
Rendkívül érzékenyek élőhelyük, környezetük változásaira. Ha kevesebb a táplálék, egyből csökken a párzási kedvük, így a költési időszak is késik.
Az európai populációt 19.000-38.000 párra becsülik, ebből mintegy 750-1.000 Romániában él. A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 1-5 párra becsülték az állományát.

Fotó: Daróczi Szilárd

A fekete harkály (Dryocopus martius) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe és a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj.
Európa nagy részén él, de Ázsiában is előfordul. Általában öreg lombhullató- és vegyes erdőkben található.
A legnagyobb európai harkályféle, testhossza 45-57 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-73 centiméter, testtömege 250-370 gramm. Feje teteje vörös, tollruhája fekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú. Lárvákkal és rovarokkal táplálkozik. Csőrével ütögeti a korhadt fák kérgét táplálék után kutatva, majd a megtalált zsákmányt kivési. Esetenként csigákat és növényi eredetű tálálékot is fogyaszt (főként gyümölcsöt).
Nagyméretű, 8-11 cm átmérőjű ovális bejáratú odúját saját maga készíti, nagy magasságban (4-25 m). A nem használt odút más madarak, főleg kék galambok foglalják el. Fészekalja 4-5 tojásból áll, melyen 17-19 napig kotlik.
A Bodoki-Baróti hegység különleges madárvédelmi területen a rendelkezésre álló alkalmas élőhelyek alapján 80-100 párra becsülték az állományát. Állományai nagymértékben függnek az erdőgazdálkodástól, a 100 évesnél idősebb lombhullató erdők gyorsütemű kitermelése, a lábon álló kiszáradt fák és az odvas fák szisztematikus eltávolítása jelenti a legfőbb veszélyt a fajra.

Fotó: Bedő Sándor

A Keleti Kárpátok borvízben gazdag területein viszonylag gyakori a borvizes lápok jelenléte. Növényviláguk megegyezik a többi vizes területével, azonban a borvíz egy különös színt ad a területnek, illetve amennyiben a limonit le is tud rakódni, akár kisebb vastelepek is létrejöhetnek, mint például a Csíkszereda melletti Vasfúvódombon. A szomszédos Hargita megyében a Borsáros és a Csíksomlyói-láp a két legismertebb, Kovászna megyében a bálványosi Buffogó, az uzonkafürdői láp és a torjai Pokolvölgy lápja. Hogy a Málnásfürdő melletti, a Bodoki- és Baróti-hegység Natura2000-es területen levő láp vidéke a földtörténeti múltban is borvízben gazdag lehetett, bizonyítja a közelben levő feltárásban levő vasas tellér is.

Európában és Ázsiában sík- és hegyvidéken egyaránt szép számban előforduló gyakori ragadozó madár. Gyakran vitorlázás vagy vadászat közben figyelhető meg. Főként kis termetű emlősöket zsákmányol, de nem veti meg a többi gerincest, a rovarokat vagy a gilisztákat sem. Nyílt vidékeken, mezőkön, legelőkön, vizenyős területeken vadászik, és a közeli erdőben fészkel.
Testhossza 50-57 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110-130 centiméteres. A tojó nagyobb és testesebb a hímnél. Tollazata a sötétbarna és a fehér között változik.
Az egerészölyv egy viszonylag beszédes ragadozó madár. Nyávogásszerű kiáltását sokszor repülés közben hallatja.
Gyakran látni a nyílt kultúrtájak és erdőszélek felett vitorlázni, ilyenkor szárnya enyhe "V" alakban felfelé hajlik. Időnként a vércsékhez hasonlóan egy helyben lebeg, azaz szitál a levegőben. Az olyan területeket kedveli, ahol váltakoznak az erdők és mezők, a rétek és szántóföldek. Dél-Európában főleg szubalpin és hegyi erdőket népesít be. A költő- és hálóhelye mindig fákon van. Közép-Európában messze a leggyakoribb ragadozó madár, de helyenként állománya drasztikusan lecsökkent.
Költési időben védi a költőfát és a környékét. Február közepétől a párzási időszakban a párok nászrepülést mutatnak be. Együtt köröznek, és sokat hívogatják egymást. Ezután emelkedések és esések követik egymást, amit a fészekre zuhanás zár le. Az idegen egerészölyveket gyors rárepüléssel és szárnnyal verdesve űzik el. Költési időszakban megritkulnak a szomszédok között a határviták, de egyes pár nélküli fajtársakkal szemben még előfordulhatnak nézeteltérések.Költési időn kívül laza, szétszórt csapatokban kóborol. Ekkor főként a táplálékban gazdag nyílt területeken gyülekeznek. Egész nap ott tartózkodnak, csak estére keresik fel az alvófákat. Egyedül költözik. A vonulás idején megfigyelhető rajok termikek közelében gyűlnek össze, hogy magasságot nyerjenek, de utána ismét egyedül haladnak tovább.